Ha csupán egyetlen kérdést tehetnék fel Michael Schumachernek, biztos azt kérdezném meg tőle, hogy mikor volt a legboldogabb. Tippeim ugyan vannak, de olyan jó lenne tőle magától hallani a választ, hogy vajon akkor volt-e amikor debütált a Forma1-ben, vagy amikor egymás után kétszer világbajnok lett a Benetonnal, esetleg a Ferrarival történő első, második, sokadik vb cím után?

Ha valaki hétszer hódítja el a királykategória első helyéért járó trófeát, önkéntelenül is felvetődik a kérdés: van-e innen még tovább. Schumacher 41 éves, mások ebben a korban már (az ő helyében) élveznék a kiérdemelt nyugdíjas éveket az évtizedek alatt összeszedett temérdek pénzből. Schumacher nem. Tudják miért? Mert szerintem akkor volt életében a legboldogabb, amikor Bahreinben újra elindult a Formula-1 2010-es idényében.

Schumacher már csak ilyen. Nem azért ül a kocsiba, hogy pénzt keressen, hogy sikeres legyen, hogy népszerű (ezeket már amúgy is elérte), hanem mert az élete a száguldás. És aki azért kritizálja, mert még nem találta meg a régi ritmusát, az nem érti Schumacher gondolatmenetének egyetlen részét sem. Természetesen a német sem azért megy el a futamokra, hogy célba érjen, de őt pont a kihívások éltetik. Tudta, hogy vissza kell rázódnia, tudta, hogy nem fog minden egyből olyan klasszul menni, mint ment egykor a Ferrarival. Ez egy Mercedes, ő pedig éveket hagyott ki: természetes, hogy időre van szüksége.

De pont ez a kihívás az, ami miatt visszatért, ami mindig is tüzelte, hogy versenyezzen; megmutatni, hogy még mindig ő a legjobb. Akik kritizálják, azok adjanak neki időt, egyrészt, hogy hozzászokjon a Mercedeshez, másrészt, a sérülésből visszatért futballistától sem várjuk rögtön az első meccsén, hogy csúcsformában játsszon.

Gyanítom, még pár futam, és ha a Merci beleerősít, akkor Schumachert ismét ott találjuk az első hely közelében...