Aki izgalmakra, előzésekre és jó futamra vágyott a dögunalmas bahreini körözés után, az megkapta, amit akart. Igaz, az előjelek nem voltak épp túl jók: a már említett bahreini verseny illetve Schumacher és Alonso reakciója a futamra ("A Forma1 mindig is erről szólt, aki előzéseket vár, nézzen Moto GP-t" illetve: "Nem érdemes kockáztatni az első helyért" - utóbbi az új pontrendszer teljes arculcsapása...) finoman fogalmazva sem kecsegtettek túl sok pozítivummal, de az eső adta taktikázások, és a városi pálya karaktere (= palánk közelség) közösen meghozták a hőn áhított izgalmakat; más kérdés, hogy Mr. Ecclestone-nak módjában áll-e leszerződtetni az esőfelhőket az F1 főszponzoraként a következő futamokra is...
De haladjunk csak sorban! Noha az óraátállítás miatt a futamot csak Star Warsosan tudta megnézni e sorok szerzője (először a végét, aztán az elejét), azért csak sikerült levonni a verseny tanulságait: Egyértelműen Vettel kezében volt a győzelem. Jöhetett eső, taktikázás, Safty Car, Vettel az élen állt, és csak úgy, mint Bahreinben, most is magabiztosan nyerhetett volna, ha...
Ha - állítása szerint - nem küzdött volna fékproblémákkal a Red Bull, és nem végzett volna a sóderágyban. Ha így lett volna, akkor mindenbizonnyal most 25 ponttal állna a német. De nincs ha és volna, Vettel kiesett, és a már-már Alan Prostra emlékeztető taktikai húzással operáló és rendkívül kíméletesen versenyző Jenson Button húzta be élete első mcLarenes győzelmét, miközben mögötte a remek rajtot elkapó és végig kifogástalanul védekező Robert Kubica ért célba. A lengyel megint igazolta a klasszisát, nagy kérdés azonban, hogy fel tud-e nőni hozná idén a Renault.
Említsünk még pár szót Alonsóról és Massáról is. Előbbi a szezon egyik legnagyobb beszólását produkálta (Mérnök: Hamilton már csak 3,5 másodpercre van tőled! Alonso: Inkább nem akarom tudni!), és remek védekezést produkált, ráadásul a rajt utáni balesetét követően a 18. helyről kapaszkodott fel, míg utóbbi kimondottan pocsékul versenyzett, számos hibát elkövetve, roppant nagy mázlival "tolta be" a Ferrariját a dobogó legalsó fokára. Noha a befutó nem, maga a verseny mélyen alátámasztotta, hogy inkább a spanyol lehet a Ferrari idei világbajnok jelöltje.
Az előzések, az izgalmak és az aggresszivitás legjelentősebb része mégsem Alonsohoz, sokkal inkább Lewis Hamiltonhoz volt köthető, aki tényleg mindent megtett, hogy a maximumot hozza ki a jó formába lendülő McLarenből, azonban a Webberrel folytatott csetepatéjából végül Niko Rosberg került ki győztesen, aki 5. helyen hozta be a Mercedest (Schumacher a 10. helyen ért célba) Hamilton pedig végül 6. lett, ami mindenképpen elégedetlenségre adhat okot a tavalyelőtti világbajnok szurkolói számára, hiszen Forma1-es pályán rég nem látott aggresszivitással és bátorsággal vetette bele magát harcba a brit újra és újra, tovább erősítve ezzel az egyre többet emlegetett '89-es Senna-Prost párhuzamot melyben a taktikus Button felel meg a Professzornak, míg az elemi erőből küzdő Hamiltont Sennához hasonlítják.
Azért abban megegyezhetünk, hogy a metafóra jogosságához még le kell tenni az asztalra egy-két dolgot mindkét versenyzőnek, annyi azonban bizonyos, hogy az ausztrál nagydíjon nyújtott teljesítményükre egyaránt büszkék lehetnek, még akkor is, ha 5 hely különbséggel értek célba...
