Lassan felbőgnek a motorok, s még egy utolsó lágy öblögetés kíséretében a piros lámpák kialvásakor nekilódulnak az autó-csodák, azaz elkezdődik a 2010-es Formula 1-es idény első futama, ezúttal azonban nem az Albert Parkban, hanem a poros bahreini aszfaltcsíkon.
2010 minden szempontból különleges évnek ígérkezik, s azok kedvéért, akiknek nem lenne elég ehhez a megreformált pontrendszer, a 19 futamra bővített versenynaptár, a Mercedes és a 3 újcsapat megjelenésének, vagy éppen Fernando Alonso Ferrariba költözésének felemlegetése, jegyezzük meg: első sorban természetesen Michael Schumacher miatt.
Hosszú évek óta ismét négy világbajnok rajtol majd el vasárnap kora délután a rajtrácsról (ha minden jól megy), ráadásul három különböző, de mindenképpen versenyképes autóból. Alonso és a Ferrari párosítása mindenképpen gyilkosnak ígérkezik, azonban a McLaren világbajnok pilóta párosa mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Az utóbbi két év bajnokát (Lewis Hamilton, Jenson Button) soraiban tudó Ezüst Nyilak mindenképpen győzelemre törnek, és nagy kérdés, hogy a jelenleg épp a Ferrarinál pilótáskodó Fernando Alonso után hogy bír el egy újabb világbajnokkal Lewis Hamilton. Mindannyian emlékszünk talán, mi történt 2007-ben.
És akkor még nem ejtettünk szót a 3 év kihagyás után visszatérő Michael Schumacherről, illetve a Jolly Joker Vettel-Webber Red bull párosról, vagy éppen a szintén visszatérőnek számító, a Bmw-től csapatát gyakorlatilag visszavásárló Peter Sauberről és japán pilótájáról Kobayashi Kamuiról, aki a tavalyi utolsó versenyeken ragyogóan bizonyította tehetségét.
És ez még mindig csak a jéghegy csúcsa. Hol emlékeztünk meg a betegségéből felépülő Felipe Massáról, a végre komoly lehetőséget kapó Niko Rosbergről, a tankolás betiltásáról, a Bridgestone utolsó évéről, az ürestankos időmérőről vagy éppen a felduzzadt mezőnyről?
Lesz miért izgulni tehát idén is, noha a mezőny talán egyik legnagyobb egyénisége idén inkább a vodka-rally párosítást választotta a vodka-F1 helyett. Mindazonáltal ki tudja; talán jövő ilyenkor végre öt világbajnok lesz ott a mezőnyben...